Jó meccs volt nagyon, remélem bejuttok a PO-ba. Rendesen sikerült megnehezíteni a dolgotokat, én úgy láttam, hogy mi most játszottunk legjobban az idei szezonban. Nagyon hajtott mindkét csapat, nyílt küzdelem volt. Datsyuk pedig a végén nagyon sportszerű volt, ahogy elnézést kért JSG-től.
Järnkrok az 5. AHL meccsén megszerezte első két pontját. 4-1-re győzött a Griffins, konkrétan a Ferraro (2+1)-Järnkrok (2A)-Jurco (1+1) sor hozta a meccset.
Az összefoglaló alapján is vért húgyozva nyertünk de ez a szezon úgy látszik már csak ilyen.
Nyquist-nak a kezdőcsapatban a helye és pont! Nem is értem mi lehet a kérdés ezt illetően.
Fontos győzelem volt ez a partiban maradásért a PO-ba. Vasárnap este 6:30-kor Blues, valami azt súgja, hogy el leszünk picsázva.
Ha bejutunk, akkor Cleary pl. tutira megkapja a hosszabbítást, ezzel újabb helyet elvéve egy fiatal elől. Én abban bízom, hogy nem jutunk be, s az végre tényleg intő hatással lesz a vezetőségre => kirakják a felesleget a csapatból.
Én máshogy látom. Mit számít a playoff streak? Szerintem különösebben semmit. Ha bejutunk, az első körben kiesünk.
Amondó vagyok, ne legyen PO és takarítsuk ki a felesleget. Amíg a Bertuzzi/Samuelsson/Cleary trió itt van (tudom, első kettő nem sokat játszott, de akkor is), s velük számolunk az első két sorban, addig nem fog változni semmi. Rajtuk kívül is van még fék a csapatban, de Franzént pl. lehetetlen kitenni. A lényeg, hogy jöjjenek a fiatalok, akik bizonyítani akarnak, éhesek a sikerre, ott van bennük a tűz és a lendület. A rutint addig hozza a Datsyuk, Zetterberg, Kronwall trió, ami szvsz elég az újjáépülés folyamatában. Plusz a védelmet rakjuk össze, az anyag megvan hozzá.
Hát a Ducks ellen több esélyünk van továbbjutni, de az is igaz hogy ha ellenük taknyolunk ki akkor az a nimbuszunknak gáz.
A Hawks ellen örülhetünk ha meccset nyerünk. Ami miatt én is talán inkább egy picit a Chicago felé hajlok az két ok, az egyik szentimentális a másik morális.
A szentimentális ok az, hogy ha valami ELKÉPESZTŐ szerencse folytán a csillagok úgy állnának, hogy kivernénk az első körben MAXIMUM 4-3-al a Hawks-t, akkor az összes többi playoffba jutott csapat ,,hálás" lesz nekünk mert kiikatattuk a legnagyobb contendert.
A morális ok pedig az, hogy ha az előző eset állna fent (tehát továbbjutunk ellenük) akkor az nagyon sok pluszt adhatna a csapatnak a jövőre nézve, ha pedig ellenük esünk ki, akkor sem kell kétségbe esni mert a legjobb csapat gáncsol ki minket.
Azt sajnos el kell ismerni, hogy idén az egyetlen célunk a playoffba jutással a streak életben tartása lehet, mert egy kört is csak hatalmas áldozatok és erőfeszítések árán tudnánk menni, ami nem biztos hogy szükséges az idén számunkra.
1.sor
Válasz MacPhisto hozzászólására (#39482)
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Hát én amíg esély van bízom benne hogy bejutunk már csak a streak miatt is, de DeKeysernek nagyon örülök :)
1.sor
Válasz zetterberg40 hozzászólására (#39480)
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Végül a csapat intézkedett az ügyben. Howardot és talán Nyquistet leszámítva annyira szar volt mindenki, hogy ma a fél védelem ülni fog. Babcock egyelőre nem mondta, ki lesz a 3 kimaradó védő. Annyi biztos, hogy DeKeyser, Quincey és White is játszani fog.
Kétlem, hogy ez a csapat PO-ba akarna jutni. Egy oda vágyó csapat az ilyen fontos meccseken nem játszik ennyire kilátástalanul.
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Nem... vagyis de. Papíron lett leküldve majd felhívva deadline előtt, hogy ha nem jutunk PO-ba vagy gyorsan kiesünk, akkor bevethető legyen a farmon. Ugyanezt megjátszottuk a Nyquist, Andersson, Lashoff trióval.
Amúgy tegnap már Holland olyat is mondott, az is előfordulhat, hogy idén nem is kap lehetőséget...
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Nekem a Datsyuk express line meg Duchene offside buffer :DD:D:D
A Nick Lidstrom memorial PP már csak hab a tortán! már csak azért is mert kurvára igaz!
Egy aprócska dolog a rengeteg nagy fogás között: végül leigazoltuk Coreau-t.
1.sor
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
- Bäckman nagyon jól teljesít a rájátszásban. Annak ellenére, hogy egy meccsre vannak a kieséstől, igencsak megnehezítik az alapszakaszt megnyerő Skelleftea dolgát. 1-3 a párharc állása a Linköping szempontjából, de mind a négy meccs hosszabbításban dőlt el. Mattias eddigi PO mutatói: 8 meccs - 2 gól és 4 gólpassz, +7.
- Athanasiou két fontos gólpasszt adott a PO 2. körének első meccsén az Oshawa ellen. Hosszabbításban nyertek 4-3-ra, a második és a győztes góljukat készítette elő.
- Jensen csapata ott lesz a Frozen Four-on a pingvinek városában. Nem sok szó esik róla, pedig jól fejlődött az évek során, s nem is igazán nyilatkozik a vele kapcsolatos tervekről a vezetőség. Hiba lenne, ha nem kapna szerződést. Kiválóan korizó jobbos ütőfogású védő, jó méretekkel.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.